Gép-ész-élet: A Végjáték naplója

Nos igen, mint azt mondták többen is: a hőág nehéz tárgy. Megvolt a pót zh is, és mi tagadás, kevés az esély arra, hogy görbüljön. Pedig tanultam rá, nem is keveset, de ez mégis kevés lett. Mindig tudnak olyat, vagy úgy kérdezni, amivel összezavarnak.. Szóal nagyon úgy fest, hogy a hőággal is úgy kell bánnom, hogy nincs mese, meg kell tanulni. Nem a képleteket, nem az összefüggéseket bemagolva, nem a szerencsére/segítségre hagyatkoza, hanem minden erőből, a leglekiismeretesebben, a legjobban odafigyelve, megértve mindent. Ami persze természetes lenne... Ha egy nap nem 24 órából állna.. Ha mindenre annyi idő lenne, amennyi kell rá. De jelenleg ez teljesen utopisztikus dolog. Kifogasokat kár is keresni, a lényeg, hogy folytatni kell, töretlen hittel, minden vészen át! Még nem veszett el semmi, és nem is szabad semminek sem elvesznie. De hogy valami jó is legyen: szerdán átéltem a G(ép ész?) életem eddigi legnagyobb élményét. A nyari gyakorlaton általam megrajzolt, és bizonyos részeiben általam tervezett eszközöket legyártották, és Gödöllőn tesztüzemet tartottak, amire én is hivatalos voltam. Na, élőben látni, amit a monitorra, és később a papírra vetettem... 1:1-ben látni, amiket kitaláltam... Meghatározó élmény! Tény, hogy az egész gyakorlat az volt, de ez, hogy minden valóra vált, méginkább bebizonyította számomra, hogy igenis gépész a vérem, és nem állíthat meg senki! Még ha átmenetileg vereséget is szenvedek, mindig az nevet, aki a legvégén nevet.. Aki én leszek!