Megérkezett a Vázszerkezetek ZH eredménye. Persze hogy nem lett meg, 26 pont. Ebből a vicces az, hogy egy feladat, 25 pont biztos hogy jó volt, a maradék 3-ból kettőt kb. félig kiszámoltam. De hát nem lett meg, mínusz 2 kredit, mínusz 2400 forint, és jövőre újra ugyanitt… De hát túl szép lett volna, ha a Mecha 3 negyedszerre lett meg, ez megvan elsőre… J Mindegy, már lesz*rom. The show must go on, túl kell lennem rajta, hisz csütörtökön Járműdinamika és hajtástechnika, második ZH. Ha nem lesz meg, megdől egy új rekord, és ötödször is fel kell hogy vegyem a tárgyat. Bár ebből a 4 felvételből érdemben csak ebben a félévben csináltam valamit, az első 3 felvételnél odáig sem jutottam el, hogy leadjam a házikat. Ami a legborzasztóbb, hogy semmi ambícióm, semmi lelkesedésem a tanulásra. Ez a félév annyi kudarcot, és csalódást hozott, hogy már teljesen belekerültem abba a lelkiállapotba, amiből nézve a dolgokat.. Már minden mindegy. Egyszerűen nem tudom felfogni, és feldolgozni, ami történt velem az elmúlt 13 héten. Lelkesen indult a félév, kezdetben napköziztünk, tényleg reggeltől estig bent voltam az egyetemen, tanultunk, készültünk. Majd miután hullafáradtan hazaestem, egy kis pihenő után még tanultam, rendezgettem a dolgaimat. Így ment az első ZH időszakig. Itt jött az első csalódássorozat, a ZH-k tömkelege apróságok miatt nem lett meg. Pár pont híja, egy előjel, egy elszámolás… Ez persze adott a lendületnek, hiába is próbáltam egyenesben tartani magamat. Most meg csak állok, és nézek ki a fejemből. Semmi látszatja, semmi eredménye az elmúlt heteknek. A teljesítményem kritikán aluli, pedig szinte mást sem csináltam, csak tanultam. Ennyi erővel bulizhattam volna minden este, kirándulhattam volna hétvégente, lehettem volna sokkal többet a szeretteimmel, de én csak tanultam, mindezt a nagy büdös semmiért. És így sem nyugodt a lelkem, hiába érzem azt, hogy megtettem, mindent. Egyedül a Kari napok alatt volt egy kisebb szünet, de hát ez talán érthető. Mégis, mintha átok lenne rajtam. Mintha minél jobban akarnám csinálni, annál rosszabbul menne. Hogy van ez? Annyi mindenről lemondtam, és ugyan ott tartok, mint aki sz*rik az egészre…
Kiábrándító.
Grafur jóbarátommal beszéltük ezt. Közel a vég. Közel a félév vége, 4 év után eljött a lelkesedésünk vége, és itt van lassan az államilag finanszírozott félévek vége is. Most új terveket szövögetek megint. Ha ez az élet úgyis olyan szarul megy, ahogy látszik, akkor menjen szarul koordinált körülmények között. Lejjebb teszem a lécet, mondjuk 15-20 kredit / félév szintre, és elmegyek dolgozni, valami szakmabeli munkába. Ezáltal pénzt keresek, lesz szakmai tapasztalatom, és szépen lassan haladok ezzel a rohadt egyetemmel is. Lehet hogy már rég így kellett volna.
Na, most ezen agyalok…
